Hurghada: Magawish-szigeti hajókirándulás ebéddel és transzferekkel

Egy hetet foglalt a Vörös-tengernél, pontosan az ilyen napokért. Fél kilenckor a sofőr felveszi a szállodánál, és délelőtt közepére Hurghada partja már csak vékony fehér vonal a hajó mögött. Ön előtt semmi sincs betervezve, csak a víz.

Az első megálló nyílt zátony fölött van. A hajó tatjáról ereszkedik a vízbe, és a fedélzet zaja egyszerűen megszűnik — motor, hangok, minden — a helyét a saját légzése veszi át a pipán keresztül. Ön alatt a korall a kékbe bukik: papagájhalak csipkedik a sziklát, egy raj egyszerre fordul, a fény sávokban mozog a homokon. A vezetője a vízben marad Ön mellett, ami sokat számít, ha először csinálja. Aki tíz percet szánt az úszásra, negyven után jön ki. A pörgődelfinek a partnak ezen a szakaszán élnek, és a megállók között gyakran kísérik a hajót — senki nem ígérheti meg őket, és a legénység ezt őszintén meg is mondja.

Az ebédet a fedélzeten terítik meg, míg a hajó helyet változtat, aztán két órát kap a Magawish-szigeten. Ennek a két órának éppen az a lényege, hogy nincs benne semmi. Se sor, se felmutatandó jegy, se következő állomás, ahová oda kell érni — a sziget turisztikai adója már ki van fizetve, egyszerűen kiszáll a hajóból. A legtöbb utazás azt kéri, hogy mozogjon tovább és fényképezzen tovább; egy ilyen nap azt kéri, hogy álljon meg, és ezt nehezebb megvenni, mint amilyennek hangzik. Ezért van, hogy sokan ugyanazon a nyaraláson kétszer is lefoglalják ezt a kirándulást.

Visszafelé van még egy zátony, aztán hűtött gyümölcs a fedélzeten, míg a hajó Hurghada felé fordul. A felszereléssel és a pakolással a legénység foglalkozik. Ön a napon ül, a só szárad a bőrén, nézi, ahogy közeledik a part, és úgy tér vissza a szállodába, hogy a jó fajta fáradtságot érzi — azzal a különös, sietség nélküli nyugalommal, amit csak egy hosszú nap hagy maga után a nyílt vízen.